Aranyszamár

Csend uralkodott a kis majorban, különösen annak egy kerti szegletében a Sile folyó partján. A nap ragyogásában vakított a derékig érő fű, de kivált az úszkáló hattyúk fehérsége. A lovagkirály ült nekik háttal levelekbe és magányba merülve.

Treviso ostroma alatt ez volt kedvelt kertje, ide vonult vissza, miután csapatait megszemlélte. Előbb a harcokra gondolt, melyekben mindig az első sorban állt helyt. Ott láthatta katonái hőstetteit is, akiket ezekért meg is jutalmazott. Nagy tisztelet is övezte körükben, ahogy a krónikás vetette papírra, „volt is becsülete a királynak, nemcsak a palotában, hanem a tábortűz mellett is”. Harcosai féltették is, de aggodalmukra mindig a lovagi eszmék szerint felelt: „bajban is a királyé az elsőség”.

Gondolatai Delfinora, a védők egyik vezetőjére terelődtek, kit nemrég engedett szabadon távozni a várból Velencébe. A kormánytanács kérése volt ez az Árpád- és Anjou házi Lajos király felé, hisz épp a tiszttartót választották a megboldogult doge, Gradenigo János utódjának. Örömmel töltötte el ez, de valami zavarta, és beárnyékolta napját.

A halál lesett rá a túlparti bozótból. Baldachino Julián szövögette ott egy gyáva merénylet tervét. A várbéli kalandor végső elhatározásra jutott; Treviso elöljáróihoz járul, vagy ha kell, Velencébe a signoriához, de kér és szerez tizenkétezer aranyat, meg egy várat a királyért - élve vagy halva. Így is járt el az ifjú nemes, de mindenhol elutasították. Talán a túl drága feltételek nem feleltek meg, netán a terv-végrehajtás módjának eltitkolása. A bölcs király csak később, a béke megkötése után, már Budán értesült a meghiúsult ötletről. Talán épp a velenceiek szóltak róla, hogy kedvében járjanak. Rögtön magához is hívatta a cselvetőt, és elmondatta vele kalandos tervét. "Biz az így megeshetett volna" - ismerte el a magyar királyságot felvirágoztató uralkodó, majd bátorságáért és őszinteségéért paripákkal, sólymokkal ajándékozta meg, és bántódás nélkül engedte haza a talján legényt.

I. Lajos átveszi lengyel a koronát

A magyarság nagy szerencséje volt a merénylet meghiúsulása, így I. Nagy Lajos, mint a magyar "filozófuscsászár" letehette névjegyét a történelemben. Az ország belső békéje és dinasztikus kapcsolatai megerősödtek, sokat fejlődött a gazdaság, a kultúra és a társadalom, ami a sikeres hadjáratokkal és a lengyel korona megöröklésével kiegészülve fejlett európai nagyhatalommá emelte az országot. A lovagkirály személyes kvalitásai és dicsőséges hadjáratai az irodalomban is jelentős nyomot hagytak; megihlették még a 19. századi magyar nemzeti romantika költőit is.